Minden év elején rengeteg ember próbál eleget tenni annak az újévi fogadalmának, miszerint a következő évben jobban oda fog figyelni egészségére, arra mit eszik, mennyit mozog, és csökkenteni fogja súlyát is.
Az ember ilyenkor meglepi magát egy konditerem bérlettel, mert “ha kifizettem tutti járni fogok”, vagy beszerez mindenféle csodaszert/eszközt, melyek azonnali eredményt és gyors fogyást ígérnek. De ahogyan a plusz kg-k sem pár nap alatt jöttek fel ránk, így leadni sem lesz egy gyors folyamat.


Nézzük meg milyen trükköket és újításokat találtak ki a könnyen fogyni vágyóknak!

  1. Yumetai súlycsökkentő napszemüveg

    A szemüvegről azt kell tudni, hogy kék árnyalatú a lencséje. A szemüveg feltalálója szerint nem csak az étvágyunkat csökkenti, de ha ezen keresztül nézzük az ételeket, kevésbé lesznek vonzók és nem akarunk majd enni belőle vagy csak kevesebbet. Nyilván pénzkidobás egy ilyen szemüveg beszerzése, ám kutatások kimutatták, hogy a színes megvilágítás valóban befolyásolhatja élelmiszer fogyasztásunkat.

  2. Obalon léggömb kapszula

    Ennek a pirulának a belsejében egy léggömb található! Igen jól olvasták. Miután a kezeltek lenyelik a tablettát (amely egy vékony csőhöz van rögzítve), és a gyomorba ér, az orvosok a csövet használják a ballon felfújására. A csövet ezután eltávolítják, és a ballon lent marad az ember hasában. Legfeljebb három hónapig ott maradhat, ezt követően az orvos leereszti a ballont, és a száján keresztül kihúzza. Jaj……
    Az Obalon ballonról azt állítják, hogy segíti a súlycsökkenést azáltal, hogy elősegíti a betegek hamarabb teltségét, így kevesebbet esznek.

  3. Kis harapások

    Egy olyan eszközt képzeljünk el, mint a fogszabályzó. A leghátsó fogakra van felszerelve és nem engedi a szánkat 2 cm-nél nagyobbra kinyitni. Ennek eredményeként a használók kénytelenek kisebb harapásokkal enni. Eltávolítják, ha a páciensnél úgy látják, hogy másképp táplálkozott, mint a korábbi egy évben.

    A feltaláló társaság LinkedIn oldalának beszámolói szerint: “Egy étkezés során a teltségérzet általában 20 perc elteltével érhető el, függetlenül az étkezés sebességétől vagy a kalóriabevitel mennyiségétől. Ha kisebb falatokkal eszik, akkor lassabban , a test kevesebb táplálékkal és kevesebb kalóriával éri el az érzet teljességi pontját. Ezért ez az eszköz súlycsökkenést eredményez.

  4. WoW! Chipsek

    Ugye, hogy a legnehezebb leszokni az esti nassolásról? A WoW! chipsek Olestra zsírpótlóval készültek, így bármikor falhatjuk. Túl jónak tűnik, hogy igaz legyen nem? Az 1998-ban kiadott chipsek könnyen okozhatnak hasi görcsöket, gázosodást és híg székletet, illetve bizonyos vitaminok és tápanyagok felszívódását is gátolja.

  5. Feszesebb arcélek

    Aggódik az állánál lévő megereszkedett bőr miatt? A “The neckline slimmer” garantálja, hogy napi használattal akár két héten belül karcsúbb lehet a nyaka!

     

    Azonban az izmok megszilárdítása nincs hatással a bőr meghúzódására, és a fitnesz szakértők szerint a karcsúbb nyakkivágás valóban károsíthatja a nyakat és a gerincét.
    Tehát időpazarlás és nyaki/hátfájdalmak összességében a végeredmény.

    5+1. Get Slim papucsok

    Ezek a papucsok elvileg az ókori kínai reflexológián alapulnak. A Get Slim papucs egy sarok nélküli, csúszós cipő, beágyazott mágnesekkel, amely azt állítja, hogy gyorsabbá teszi a szívverését, és felgyorsítja az anyagcserét azáltal, hogy napi 15 percig viseli gazdája. Ha a testsúlyunkat a papucs sarka helyett a lábunk sarkára helyezzük, a Get Slim papucsok masszázs nyomáspontja a szívhez és az emésztőszervekhez kapcsolódnak. Mint valószínűleg kitalálta, a Get Slim papucs használatával valóban csak akkor válhat karcsúvá, ha napi több kilométert fut bennük (bár nem ajánlott, hogy napi két és fél óránál tovább viselje). Egy fogyasztó még azt is jelentette, hogy egyre magasabb lett a súlya, miután 30 napig papucsot használta.

    De hasonló elven alapszik ez a fülbevaló is, ami elvileg szintén stimulálja testünk mágneses pontjait ezzel elősegítve a fogyást.

    Ezek az újítások a fogyókúra terén sajnos eléggé veszélyesek, és nagyjából nulla az eredmény, amit ezekkel elérhet aki kipróbálja!
    Viszont ha Önnek van ennél sokkal jobb és célravezetőbb ötlete, ami áttörést jelenthet akár a fogyókúra, akár más területen, ne habozzon, keressen fel minket!

    A szabadalom biztosítja találmánya jogi oltalmát. A szabadalom biztosítja a feltalálót, hogy kizárólagos joggal rendelkezzen találmánya felett, annak hasznosítására vagy hogy a hasznosításra másnak engedélyt adjon.

    A találmány levédése biztosítja a jogi oltalmat, hogy mások ne éljenek vissza találmányunkkal, ne fosszanak meg minket a megérdemelt erkölcsi és anyagi megbecsüléstől.

    Önnek is vannak hasonlóan praktikus ötletei, esetleg találmányai? Vegye igénybe szabadalmi szakértőink segítségét, hogy az igazi feltalálót illesse meg az elismerés!

    Jelentkezem az ingyenes konzultációra