szoftver szabadalmaztatásaA legdinamikusabban fejlődő iparág az informatika, ennek megfelelően elképesztő innovációval, megoldásokkal és nem utolsó sorban tőkével találkozunk itt.

A különböző szoftverek, mobil applikációk létrehozásában már szinte közhely, hogy az értékét nem a technikai megvalósítás adja, hanem maga az ötlet. A technikai megvalósítás azért is lesz egyre könnyebb, mivel már kész sablonokat használhatunk egy-egy applikáció létrehozásához és szinte csak “össze kell legózni” a programunkat. Természetesen ezt meg lehet alkotni “hagyományos” módon is, ha speciális igényünk van, de sokkal fontosabb, hogy “mit” hozunk létre, mint az, hogy “hogyan” tesszük azt.

Ha ennyi lehetőség van benne, miért nem lehet szoftvert szabadalmaztatni?


szoftver szabadalmaztatásaAki azon töri a fejét, hogy megvalósítson egy szoftvert, amit aztán szabadalmaztat, az bizonyára szembesült a problémával, hogy szinte mindenhol falakba ütközik. Ennek az az oka, hogy szabadalmaztatni egy találmányt, egyedi ötletet lehet, viszont programozás lényegében egy alkalmazott matematikai problémamegoldás, amit önmagában nem lehet szabadalmaztatni.

És ha nem csak informatikai jellegű a program?

Ha szoftvert nem is, de un. “számítógéppel megvalósított találmányt” már le lehet védetni. Ez azt jelenti, hogy a program maga egy valós fizikai jellemzőkre van hatással. Ilyen lehet például az, hogy a program növeli az egyik berendezés sebességét, hatékonyabb memóriafelhasználást, energiaigényt valósít meg. Ha elrugaszkodunk a számítógéptől, akkor az autóiparból is hozhatunk példát szabadalmaztatható szoftverekre. Hiszen akár a fékvezérlést, akár a meghajtást is mondhatnánk, de az autók összes, szoftveres rendszere ebbe a kategóriába tartozik. Azonban a pénzügyi, könyvelési, üzleti stb. adatok nem fizikai jellemzők, így erre nem terjeszthető ki az oltalom – vagy csak nagyon speciális esetekben.

A fizikai megvalósítás szabadalmaztatásához azonban mindenképpen tudni kell, hogy csak azt az eljárást lehet szabadalmaztatni, amely a technika mai szintjéhez képest szakember számára nem kézenfekvő.

szoftver szabadalmaztatása

Hogyan lehetséges mégis a szoftver szabadalmaztatása?

Az Egyesült Államokban picit nagyobb szabadságot kapunk. Hiszen itt nem csak olyan programokat tudunk levédetni, mely műszaki megoldásokat jelent, hanem üzleti jellegű eljárásokra, ötletekre is szerezhetünk szabadalmat.

De miért fontos ez nekünk Európában? Amennyiben olyan ötletünk merült fel, mely levédetésre is alkalmas az innovációja miatt, akkor érdemes elgondolkodnunk a szabadalmaztatáson. Ugyanis a nemzetközi multicégek nem szívesen fejlesztenek ki egy olyan eljárást, programot, melyet az USA-ban történő szoftver szabadalmaztatása miatt nem tud ott értékesíteni. Sőt, ilyen esetben anyagilag is bőven megtérülhet számunkra a jogi védelem, hiszen a licensz eladásában jó lehetőségek rejlenek számunkra.

Európában, így Magyarországon is akkor lehet jó esélyünk egy szoftver szabadalmaztatására, ha sikerül a műszaki jelleg beültetése. Amennyiben ez nem sikerül, akkor se mondjunk le a szabadalmaztatásról, hiszen egy tapasztalt szabadalmi ügyintéző segítségével találhatunk olyan műszaki problémát, melyre ötletünk megoldást nyújt.

Milyen ötletek nyerhetnek oltalmat?

szoftver szabadalmaztatásaAz elmúlt években a fejlesztők, jogászok és a szabadalmi hivatalok között igen tanulságos, sőt néha heves viták zajlottak le. A Microsoft 1997-ben levédette a dupla kattintás és a hosszú kattintás intézményét. Ezt sok szabadalmi szakértő és a Microsoft konkurenciái is nevetségesnek találták, hiszen szerintük ez nem új ötlet és nem is felfedezés, ezért nem lehetett volna szabadalmat kapni rá. Az Amazon pedig két évvel később, 1999-ben szabadalmaztatta az egy gombbal történő vásárlást. Ezt pedig Európában el sem fogadták szabadalomnak, hiszen az egy kattintással történő vásárlás az ellenzők szerint lényegében a hitelkártyás vásárlás szoftveres változata.

Forradalmi találmányom van, mennyire reménytelen szabadalmaztatni?

szoftver szabadalmaztatásaHa némileg nagy körültekintés is igényel a szoftveres ötletek, megoldások, eljárások levédése, de közel sem lehetetlen egy szoftver szabadalmaztatása.

A szabadalomkutatás minden innovátor számára nagyon fontos. Hiába a jó ötlet, ha azt már korábban valaki más felfedezte (és le is védette). A szabadalomkutatás során kiderül, hogy létezik-e a miénkkel megegyező ötlet, vagy olyan bejegyzett újdonság, melyet felhasználva megoldható az a probléma, amire a mi találmányunk is megoldást kínál. A szabadalomkutatás abban is segít, hogy rávilágít, hogy a találmányunk és a miénkhez legközelebb álló találmány pontosan miben tér el egymástól. Ez nagyon fontos információt jelent a szabadalmaztatási folyamatban.

Egy szabadalomnak akkor van igazán értelme és haszna, ha valamilyen problémára megoldást kínál, egyszerűsít valamit, segít valamiben. Tehát fontos meghatározni a megoldandó műszaki problémát. Amennyiben erre nem alkalmas az ötletünk, akkor abból az újdonság, vagy a feltalálói tevékenység hiányzik.

Ha az ötletünk hasznosnak bizonyul és ennek a problémának a megoldása a tudomány és technika mai állása szerint nem kézenfekvő egy szakember számára, akkor nagy valószínűség szerint a találmányunk szabadalmaztatható! Ennek pontos kiderítése viszont szakembert igényel.

A szoftver szabadalmaztatásával kapcsolatos ügyekben szakértő partnereink nyújtanak segítséget ügyfeleinknek. Ha Önnek is fontos szoftverének, eljárásának, applikációjának levédése, kérjük keressen minket a kapcsolat menüpontban található elérhetőségek valamelyikén – hívjon telefonon vagy írjon emailt -, és készséggel válaszolunk kérdéseire!